Civis Europaeus

Jó napjai voltak az elmúlt hetekben az Európai Uniónak.

Először az Európai Központi Bank jelentette be, hogy bizonyos feltételekkel korlátlan mennyiségben hajlandó az eurózónatagok által kibocsátott államkötvényeket felvásárolni a másodlagos piacokon.

Aztán múlt héten a német alkotmánybíróság adott feltételes zöld lámpát az eurózónatagok pénzügyi támogatására létrehozott, 700 milliárd eurós Európai Stabilitási Mechanizmusnak.

Ugyanezen a napon, az európai bankunióhoz vezető út első lépéseként, az Európai Bizottság javaslatot tett arra, hogy a nemzeti pénzügyi felügyeletek helyett az Európai Központi Bank lássa el az eurózóna mintegy hatezer hitelintézetének felügyeletét. A javaslat értelmében az Európai Központi Bank döntene a hitelintézetek engedélyezéséről, és ellenőrizné például, hogy a hitelintézetek működése megfelel-e a tőkére, a tőkeáttételre vagy a likviditásra vonatkozó követelményeknek.

Szintén múlt héten, a hollandiai parlamenti választásokon jelentős vereséget szenvedett (képviselői helyeinek több mint egyharmadát veszítette el) a Geert Wilders vezette szélsőjobboldali, EU-ellenes Szabadság Párt, és nem tudta növelni képviselői helyeinek számát a szélsőbaloldali, szintén az EU ellen kampányoló Szocialista Párt. A pró-európai pártok kampányát segítette a holland vállalkozók 90 százalékát képviselő érdekképviseletek által szervezett "Európa és a tények" honlap és az ahhoz tartozó rövidfilm, amely – az EU költségvetésébe több pénzt befizető mint onnan kivevő – Hollandia választópolgárainak az uniós tagság és az euró előnyei mellett érvelt.

A piacoknak szemmel láthatóan tetszettek az események: az elmúlt hetekben jelentősen estek a problémás eurózónatagok államkötvényhozamai, és négyhónapos csúcsra erősödött az euró.

Az elmúlt hetek eseményei azt jelzik, hogy az európai gazdasági és monetáris unió tovább mélyül, és jó irányban halad az adósságunió, illetve a költségvetési unió felé. Ugyanakkor egyre többen kérdezik, hogy ki hatalmazta fel az európai politikai elitet ezekre a lépésekre. Mi biztosítja az új intézmények és mechanizmusok demokratikus legitimációját és elszámoltathatóságát? Egészen konkrétan: a német választópolgároknak milyen beleszólásuk van abba, hogy a tőlük kapott pénzt hogyan használják fel a görögök vagy a magyarok? A magyar választópolgár hogyan tudná közvetlenebbül befolyásolni, hogy ki legyen az egyre jelentősebb hatáskörökkel rendelkező Európai Bizottság elnöke? Az angol választópolgár hogyan tudhatja meg, hogy milyen számítások alapján fogadták el a bankok minimális tőkéjére vonatkozó uniós szabályokat?

A gazdasági és a monetáris unió nem erősíthető tovább, költségvetési unió pedig nem hozható létre anélkül, hogy közvetlenebb kapcsolat alakuljon ki az uniós állampolgárok és az uniós intézmények között, hogy valamiféle politikai unió jöjjön létre.

Az EU az elmúlt évtizedekben határozott lépésekkel megkezdte a sokak által „demokratikus deficitnek” hívott probléma felszámolását. Az uniós jogszabályok túlnyomó többségét a közvetlenül választott Európai Parlament részvételével hozzák, és ugyanez az intézmény hagyja jóvá és hívhatja vissza az Európai Bizottságot. Egymillió uniós állampolgár arra kérheti az Európai Bizottságot, hogy terjesszen elő jogszabályjavaslatot. Valamennyi jelentősebb bizottsági kezdeményezést online hozzáférhető hatástanulmány kísér. Az uniós transzparenciaszabályok pedig különösen széleskörű hozzáférést biztosítanak bármelyik uniós állampolgár számára az uniós intézmények birtokában lévő információkhoz.

Ez azonban nem elég. Ezt az európai politikai elit is felismerte, amikor Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke – az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és az Eurócsoport elnökével szoros együttműködésben – idén júniusban jelentést készített a „valódi gazdasági és monetáris unióról”, és ennek egyik alappilléreként a demokratikus legitimáció és az elszámoltathatóság erősítését nevezte meg. Az Európai Tanács arra kérte Van Rompuyt, hogy a jelentés alapján készítsen részletes ütemtervet, amit az állam- és kormányfők (ideértve a magyar miniszterelnököt) majd a decemberi Európai Tanácson vitatnak meg.

Az érdemi vita azonban már elkezdődött. José Manuel Durão Barroso európai bizottsági elnök múlt szerdai beszédében egyenesen a "nemzetállamok föderációjáról" beszélt. Szintén múlt héten nyújtotta be a Bizottság az európai pártok működésére és finanszírozására vonatkozó jogszabályjavaslatot, azzal a céllal, hogy az európai pártok hatékonyabban tudjanak közvetíteni az uniós intézmények és az európai választópolgárok között. Barroso egyébként azt is javasolta, hogy a 2014-es európai parlamenti választásokon minden európai párt állítson jelöltet az Európai Bizottság élére (még akkor is, ha a jelölés joga formálisan a tagállami kormányok kezében van).

A valódi gazdasági és monetáris unióhoz szükséges, nagyobb demokratikus legitimációval bíró politikai unió alapjait az elkövetkezendő hónapokban rakják le. Ennek következtében várhatóan erősödni fog a magyar állampolgárok és az uniós intézmények közötti kapcsolat is. Ennek a kapcsolatnak a szorosabbá válása ugyanakkor a magyar állampolgárok és a magyar intézmények közötti kapcsolat gyengülésével járhat. Ez nem az állampolgároknak fájna: ők továbbra is beleszólhatnak, sőt egyre jobban beleszólhatnak az őket érintő döntésekbe, csak ezek a döntések már jóval kevésbé a Kossuth téren születnek majd meg.

Az ősz nagy kérdése, hogy a magyar politikai elit hogyan viszonyul majd az uniót demokratikusabbá tevő, de a saját hatalmát csökkentő döntésekhez.

A magyar közéletben javában zajlik a vita, hogy eredményes-e a kormányzat által következetesen "unortodoxnak" nevezett gazdaságpolitika. Ugyanakkor érdemes megnézni, hogy 2012 őszén továbbra is igaz-e ez a jelző a magyar gazdaságpolitikára.

A 2010-es kormányváltást követően bejelentett államháztartásihiány-növelés ötlete valóban unortodoxnak hatott egy olyan időszakban, amikor a piacokat az éppen kibontakozó európai adósságválság ijesztegette. A hiánynövelésen alapuló gazdaságélénkítés koncepciója azonban – európai uniós nyomásra – hamar megváltozott. Mára pedig a magyar gazdaságpolitikát az európai fősodorhoz igazodva a szigorú költségvetési fegyelem jellemzi: a kormány által készített 2012-es konvergenciaprogram mind az idei, mind a következő évekre a GDP 3%-a alatti, és fokozatosan csökkenő államháztartási hiánnyal számol.

Az uniós tagállamoknak olyannyira tetszett az idén aktualizált konvergenciaprogramban ígért ortodox, szigorú költségvetési politika, hogy ennek hatására idén júniusban meg is szüntették a Magyarországnak járó kohéziós pénzek korábbi felfüggesztését. Ez még akkor is igaz, ha az Európai Bizottság szerint további fiskális intézkedésekre lesz szükség ahhoz, hogy az ígért hiányszámok teljesüljenek.

A hiány tartását célzó eddigi intézkedések között szép számmal találunk olyanokat, amelyeket az OECD vagy az uniós intézmények meleg szívvel ajánlanak az országoknak. Az ÁFA-kulcs emelése, a jövedéki adó emelése, a munkaerőpiacra való visszatérést ösztönző juttatáscsökkentések vagy a költségvetési kiadások csökkenésével járó strukturális átalakítások az egészségügy területén mind az uniós intézmények által javasolt válságkezelési irányhoz igazodnak. Semmi unortodox nincs ezekben, a köznyelvben legtöbbször megszorításnak nevezett, és számos uniós tagállam által alkalmazott intézkedésekben.

Szintén nem tekinthető önmagában unortodoxnak egyes ágazatok fokozott adóztatása. Pont az Európai Bizottság tett 2011 szeptemberében javaslatot arra, hogy az Európai Unióban tranzakciós adót vessenek ki a pénzügyi szektorra, mivel ez az ágazat volt "a válság egyik fő okozója", és így lehet biztosítani, hogy "az ágazat tisztességes módon hozzájáruljon az állami költségvetésekhez". A Magyarországon bevezetendő pénzügyi tranzakciós illeték miatt sem azért indít várhatóan kötelezettségszegési eljárást az Európai Bizottság, mert nem illik az ágazatot fokozottan adóztatni, hanem mert az az MNB egyes műveleteire is vonatkozna, és ezért sértené a jegybank függetlenségét.

Az ortodox válságkezeléstől nem térnek el érdemben ezek az intézkedések, függetlenül attól, hogy közülük egyesek gazdaságpolitikai hasznossága, fenntarthatósága és/vagy társadalmi igazságossága esetleg vitatott.

Ugyanakkor kétség kívül unortodoxok azok az intézkedések, amelyek a piacgazdaság alapjait támadják, korábbi versenypiacokon állami monopóliumokat hoznak létre valamint az állami vagy a kormányzathoz közeli cégeknek az adófizetők pénzéből, a fogyasztók kárára és a gazdasági növekedés rovására mesterséges versenyelőnyöket teremtenek. Szintén unortodox gazdaságpolitikai megoldás a jogszabályi környezet gyakori és kiszámíthatatlan változtatása, valamint a piacok bizonytalanságban tartása, hogy honnan és milyen feltételekkel fogja az ország az adósságait finanszírozni.

A mai magyar gazdaságpolitika csak részben unortodox. Eredményességét viszont pont az unortodox elemek csökkentik.

A román alkotmánybíróság kedden megállapította, hogy a Băsescu elnök eltávolítását célzó népszavazás érvénytelen volt, mert a szavazatok száma nem érte el az érvényességi küszöböt.

Az Európai Bizottság még aznap közleményt adott ki, amelyben valamennyi romániai politikai szereplőt és hatóságot arra szólított fel, hogy tartsák tiszteletben az alkotmánybíróság döntését, a jogállamiság elvét és az európai értékeket.

A közlemény jól illeszkedik az elmúlt hónapok romániai eseményeivel kapcsolatos bizottsági intézkedések sorába. Július 12-én Barroso elnök 11 pontos listát adott át Victor Ponta miniszterelnöknek, amelyben a jogállamiságot és az igazságszolgáltatás függetlenségét veszélyeztető intézkedések visszavonását kérte. Július 18-án pedig olyan jelentést fogadott el a Bizottság, amely az európai integráció történetében példátlanul erős kritikát fogalmazott meg egy tagállam jogállamiság iránti elkötelezettségével kapcsolatosan.

A jelentés szerint a román kormány intézkedései kapcsán „súlyos kételyek merülnek fel a jogállamiság iránti elkötelezettséggel, illetve annak megértésével kapcsolatosan, hogy mit jelent a jogállamiság egy pluralisztikus demokratikus rendszerben”. Továbbá „a bírósági ítéletek politikai támadása, az alkotmánybíróság aláásása, […], a kulcsfontosságú fékek és egyensúlyok felszámolása megkérdőjelezték a kormány jogállamiság és független bírói felülvizsgálat iránti elkötelezettségét”.

Úgy látszik, hogy az Európai Bizottság igen következetesen fellép a jogállamiságot sértő tagállami intézkedésekkel szemben, függetlenül attól, hogy a Bizottság elnökének és a biztosok többségének pártcsaládjához, az európai néppárthoz tartozó (lásd magyar) kormány vagy más politikai színezetű, például szociálliberális (lásd román) kormány követi el ezeket.

Egyes véleményekkel ellentétben, a fellépés mögött nem pártpolitikai vagy gazdasági lobbiérdekek húzodnak meg. A Bizottságot az uniós tagállamok arra hatalmazták fel, hogy óvja meg az olyan európai értékeket, mint például a jogállamiság, a demokrácia és az igazságszolgáltatás függetlensége. Nem csak azért kell ezeket az értékeket megvédeni, mert például a jogállamiság és az igazságszolgáltatás függetlenségének tiszteletben tartása elengedhetetlen a politikai stabilitás és a befektetők bizalmához, és ez által a gazdasági válságból való kilábaláshoz. Azért is indokolt a bizottsági fellépés, mert komoly veszélybe kerülne az európai integráció, ha a gazdasági válság mellett jogállami és demokratikus válság is fenyegetné az Uniót.

Különösen aktuálissá teszi ezt az üzenetet, hogy ma van a totalitárius rendszerek áldozatainak európai emléknapja, amelynek egyik célja, hogy „elmélyítsük a demokráciát és megerősítsük földrészünkön a békét és stabilitást.”