Magyarország miniszterelnöke az elmúlt időszakban többször állította, hogy a nyugat hanyatlik. Legutóbb a XXIII. Bálványosi Szabadegyetemen tartott előadásában ismételte meg ezt a gondolatot. Itt úgy érvelt, hogy a „nyugatos” gazdaságpolitika megvalósítása helyett Magyarországnak saját gazdasági rendszert kell kiépítenie. Az európai válságkezelés kapcsán pedig megjegyezte, hogy „Európa válsága ma valójában Brüsszel válsága” valamint, hogy „minden ország problémáját önállóan kell orvosolni”.
Nem egészen világos, hogy a „nyugat hanyatlása” alatt Magyarország miniszterelnöke pontosan mit ért. Valószínűleg nem azt, hogy a GDP reálértéke Németországban, Finnországban, Svédországban, Ausztriában és Belgiumban is jócskán nagyobb mértékben nőtt 2011-ben, mint Magyarországon, idén pedig a “nyugati” EU-tagállamok közül várhatóan csak Spanyolországban, Olaszországban és Portugáliában esik vissza jobban a gazdaság, mint Magyarországon. Vélhetően nem is a 10% fölötti magyarországi munkanélküliségnél lényegesen alacsonyabb ausztriai (4,3%), németországi (5,5%) vagy hollandiai (5,7%) munkanélküliséget. Feltehetőleg nem is azt, hogy az eurózónapénzromlása idén várhatóan fele lesz a magyar pénz romlásának (2,4, illetve 5,5 %). És végül egészen biztosan nem azt érti a “nyugat hanyatlása” alatt, hogy a meghatározó globális versenyképességi jelentés legutóbbi ranglistáját Svájc vezeti, és az első 10 helyen található Svédország (3.), Finnország (4.), az Egyesült Államok (5.), Németország (6.), Hollandia (7.), Dánia (8.) és az Egyesült Királyság (10.) (Magyarország a 48.).
Úgy tűnik tehát, hogy vannak példák sikeres „nyugatos gazdaságpolitikára”.
Kétségtelen ugyanakkor, hogy az EU több tagállama komoly kihívásokkal küzd. Ezek közül a legsúlyosabb a főleg Görögországot, Spanyolországot, Olaszországot, Portugáliát és Irországot sújtó adósságválság. A gazdaságok és különösen a bankrendszerek összekapcsolódása miatt az egyes tagállamokat sújtó adósságválságok komoly kockázatokat jelentenek a költségvetésüket felelős(ebb)en kezelő tagállamok számára is. Ez a fajta kockázatközösség különösen erős a közös valutát használó országok esetében. Ebben az értelemben valóban lehet Európa, de legalább is az EU, illetve az eurózóna válságáról beszélni.
Viszont ennek a válságnak egyáltalán nem az az oka, hogy „Brüsszel” (azaz a tagállamok – köztük Magyarország – miniszterei legtöbbször együtt a – részben magyar választópolgárok által választott – Európai Parlamenttel, vagy ezek felhatalmazásával az Európai Bizottság) túlságosan beleszólna abba, hogy hogyan is kellene a válságot az egyes országokban kezelni. Éppen ellenkezőleg: a válság oka az, hogy az uniós tagállamok még nem hozták létre azokat a közös intézményeket és szabályokat, amelyek hatékonyan lennének képesek orvosolni a közös problémákat. Márpedig hatékony uniós (és nem tagállami) válaszokat várnak az EU-tól a tagállamoknak hitelező piacok, ezt várja az EU-tól a világ 20 legfejlettebb országát tömörítő G20, valamint a válság hatására a tagállamok közötti szorosabb együttműködést támogatja az uniós állampolgárok 84%-a is.
A kölcsönös függőség felismerését követően az EU tagállamainak vezetői (köztük Magyarország miniszterelnöke) már elindultak ezen az úton. A közös problémakezelés egyik példája az a jogszabálycsomag (az ún. hatos csomag), amely alapján az EU a korábbiaknál jóval hatékonyabban léphet fel a túlzott költségvetési hiányt felhalmozó tagállamokkal szemben. Ezt a jogszabálycsomagot, amelyet jórészt a magyar EU-elnökség hozott tető alá, Magyarország miniszterelnöke a magyar EU-elnökség egyik fő eredményének nevezte.
Legutóbbi, 2012. júniusi találkozójuk alkalmával pedig arról döntöttek az Európai Unió tagállamainak vezetői (köztük Magyarország miniszterelnöke), hogy ki kell dolgozni a „valódi gazdasági és monetáris unió létrehozására vonatkozó konkrét és határidőkhöz kötött ütemtervet”.
A közös megoldások körül még sok a vita: hogyan fog pontosan kinézni a bankunió? Lesz-e transzferunió? Hogyan lehet biztosítani egy mélyebb integráció demokratikus legitimitását?
Egy dolog azonban biztos: Európa válsága nem „Brüsszel” válsága, hanem azoknak az államoké, amelyek vezetői képtelenek felismerni (vagy választópolgáraik előtt felvállalni), hogy a közös problémákhoz közös megoldásokra van szükség.
Utolsó kommentek