Október 23-án két politikai szereplő igencsak eltérően nyilatkozott Európáról.

Egyikük szerint: “Brüsszelben szép számmal találunk olyanokat, akik az európai gazdaság megújítása helyett a megroggyant pénz- és bankkapitalizmusba akarnak újra életet lehelni, akik munkaalapú gazdaság helyett a spekulánsok rendszerét akarják feltámasztani, akik azt akarják, hogy méltányos tehermegosztás helyett ismét csak az emberek viseljék a válság terheit. Ezt nem fogadhatjuk el! Elfogadhatjuk és el is fogadjuk a mindenkire érvényes szabályokat. De nem fogadhatjuk el, hogy mások mondják meg helyettünk, mit tehetünk és mit nem a saját hazánkban. Elfogadjuk az európai együttműködés mindenkire érvényes szabályait, de mi nem fogadjuk el, hogy bármilyen kifinomult módszerrel idegenek kormányozzanak bennünket. Elfogadjuk az európai kultúrnemzetek közös erkölcsi mércéjét, de nem fogadunk el kettős mércét. Elfogadjuk és teljesítjük azokat a kötelezettségeinket, amelyeket Magyarország vállalt, de nem fogadjuk el, hogy a szocialista kormányok hibái miatt az egész országot büntessék Brüsszelben még ma is. Elfogadjuk, hogy az európai intézményeket is megilleti a tisztelet, de nem fogadjuk el, hogy az unió bármely intézménye tiszteletlenül bánjon a magyarokkal.”

Másikuk szerint: „Európa számunkra az esély, hogy boldoguljunk a szédítő globális versenyben. Európa számunkra egyszerre érdek- és értékközösség. Nemcsak támogatás, hogy felzárkózzunk a bennünk élő Magyarországhoz, hanem kultúra is. Nyugodt erő, civilizált hangnem, nyitottság és kíváncsiság. Minőség az életben. Európa sikere nekünk nemzeti érdek: a valódi nemzeti érdekeinket pedig Európában kell érvényre juttatnunk!”

Habár Orbán Viktor korábbi beszédeihez, például a Moszkva-Brüsszel párhuzamot vonó 2011. márciusi 15-i beszédhez, vagy a facebookos "megnyertükabrüsszelivitát" Orbán-beszédhez képest árnyalatnyival mérsékeltebb volt, a miniszterelnök Európa-víziója lényegében nem változott: az Európai Unió elsősorban a belföldi demokratikus ellensúlyokat mára sikerrel lebontó Orbán-kormány egyetlen érdemi korlátja maradt, és ezért a magyarországi választópolgárok előtt diszkreditálni kell.

Ennek érdekében a miniszterelnök hatásos, könnyen érthető, de hamis állításokat fogalmazott meg.

1. Brüsszelben egyesek olyan nagy lendülettel akarnak „a megroggyant pénz- és bankkapitalizmusba újra életet lehelni”, hogy az Európai Bizottság már 2011 szeptemberében javasolta, hogy tranzakciós adót vessenek ki a pénzügyi szektorra, mivel ez az ágazat volt "a válság egyik fő okozója", és így lehet biztosítani, hogy "az ágazat tisztességes módon hozzájáruljon az állami költségvetésekhez". Idén szeptemberben pedig az euróövezetben működő bankokra kiterjedő egységes felügyeleti mechanizmust javasolt a Bizottság, amelynek kapcsán Barroso bizottsági elnök megjegyezte: „A jövőben nem fordulhat elő, hogy a bankok veszteségeit az adófizetőkre hárítják”.
2. Nehéz elhinni, hogy „elfogadjuk a mindenkire érvényes szabályokat”, illetve, hogy „teljesítjük azokat a kötelezettségeket, amelyeket Magyarország vállalt”, amikor tucatjával vannak folyamatban Magyarország ellen az uniós jog megsértéséért indított eljárások.
3. Véhetőleg nem az „európai intézményeket megillető tisztelet” legtökéletesebb példájának szánta a miniszterelnök azt a korábbi megjegyzését, hogy „olyan vezetői felfogással, mint amilyet az Európai Bizottság képvisel, még egy vidéki kócerájt sem lehetne elvezetni”. Emellett nem világos, hogy pontosan melyik európai intézmény mikor bánt „tiszteletlenül” a magyarokkal.
4. Az sem egyértelmű, hogy milyen „kettős mércére” gondolt a miniszterelnök, miután az Európai Bizottság épp az idén bizonyította, hogy következetesen fellép a jogállamiságot sértő tagállami intézkedésekkel szemben, függetlenül attól, hogy az európai néppárthoz tartozó (lásd magyar) kormány vagy más politikai színezetű, például szociálliberális (lásd román) kormány követi el ezeket.
5. Végül az államok egymás közötti kapcsolataira és a nemzetközi jogra szép kis csapást mérne, ha egy kormányváltás miatt megszűnne egy ország felelőssége korábbi cselekedeteiért („nem fogadjuk el, hogy a szocialista kormányok hibái miatt az egész országot büntessék Brüsszelben még ma is”). Nem beszélve arról, hogy a folyamatban lévő túlzott deficit eljárás okai között szép számmal szerepelnek a 2010-es kormányváltást követően hozott (valamint elmulasztott) intézkedések.

Jóval kisebb hangsúlyt szentelt Európának, viszont jóval kevésbé konfrontatív hangot ütött meg Bajnai Gordon. Politikailag nem kockázatmentes ez egy olyan országban, ahol az elmúlt években jelentősen csökkent az EU támogatottsága, és ahol az EU-ról csak minden negyedik magyar nyilatkozik pozitívan, míg minden harmadik negatívan nyilatkozik róla.

Igy talán nem véletlen, hogy – ellentétben a csatlakozást megelőző évek hivatalos magyar kommunikációjával – Európára nem, mint a „megoldásra”, hanem csak mint „esélyre” utalt, valamint elsősorban azokat az uniós értékeket hangsúlyozta (civilizált hangnem, nyitottság), amelyeket a legtöbben hiányolják a magyar belpolitikából.

Habár odáig nem merészkedett, hogy kimondja, hogy nem feltétlenül nemzeti érdek a nemzeti szuverenitás, azt kijelentette, hogy a valódi nemzeti érdekeket az EU-n belül (és nem az EU-val szemben) kell érvényre juttatnunk.

Bajnai Gordon Európa-víziója – csakúgy, mint a részvételével létrehozott mozgalom programja – egyelőre nem részletgazdag. Még nem tudjuk, hogy melyek a „valódi nemzeti érdekek”, amelyek kapcsán megéri majd adott esetben konfrontációt is vállalni más uniós tagállamokkal. Még nem tudjuk, hogy szerinte Magyarországnak milyen álláspontot kell képviselnie a gazdasági- és pénzügyi unió elmélyítésével kapcsolatos vitákban. Még nem tudjuk, hogy Magyarország hogyan fog hozzájárulni Európa sikeréhez, ami Bajnai Gordon szerint nemzeti érdek.

Korábbi politikai szerepvállalásai mindenesetre pragmatikus megközelítést sejtetnek. Fejlesztési és gazdasági miniszterként a kohéziós források felhasználásának kedvezőbb feltételeiért harcolt. Miniszterelnökként Donald Tusk lengyel kormányfővel közösen léptek fel, hogy az uniós klímapolitikai kötelezettségvállalások vegyék figyelembe a közép- és kelet-európai tagállamok sajátos érdekeit.

Ezért csak remélni lehet, hogy Bajnai Gordon Európa-víziója a részletek kibontása után is alkalmas lesz arra, hogy nem erőszakosan, de nem is mindenben automatikusan igazodva, a valódi nemzeti érdekek hatékony érvényesítését szolgálja az európai érdek- és értékközösségen belül.