Jó napjai voltak az elmúlt hetekben az Európai Uniónak.

Először az Európai Központi Bank jelentette be, hogy bizonyos feltételekkel korlátlan mennyiségben hajlandó az eurózónatagok által kibocsátott államkötvényeket felvásárolni a másodlagos piacokon.

Aztán múlt héten a német alkotmánybíróság adott feltételes zöld lámpát az eurózónatagok pénzügyi támogatására létrehozott, 700 milliárd eurós Európai Stabilitási Mechanizmusnak.

Ugyanezen a napon, az európai bankunióhoz vezető út első lépéseként, az Európai Bizottság javaslatot tett arra, hogy a nemzeti pénzügyi felügyeletek helyett az Európai Központi Bank lássa el az eurózóna mintegy hatezer hitelintézetének felügyeletét. A javaslat értelmében az Európai Központi Bank döntene a hitelintézetek engedélyezéséről, és ellenőrizné például, hogy a hitelintézetek működése megfelel-e a tőkére, a tőkeáttételre vagy a likviditásra vonatkozó követelményeknek.

Szintén múlt héten, a hollandiai parlamenti választásokon jelentős vereséget szenvedett (képviselői helyeinek több mint egyharmadát veszítette el) a Geert Wilders vezette szélsőjobboldali, EU-ellenes Szabadság Párt, és nem tudta növelni képviselői helyeinek számát a szélsőbaloldali, szintén az EU ellen kampányoló Szocialista Párt. A pró-európai pártok kampányát segítette a holland vállalkozók 90 százalékát képviselő érdekképviseletek által szervezett "Európa és a tények" honlap és az ahhoz tartozó rövidfilm, amely – az EU költségvetésébe több pénzt befizető mint onnan kivevő – Hollandia választópolgárainak az uniós tagság és az euró előnyei mellett érvelt.

A piacoknak szemmel láthatóan tetszettek az események: az elmúlt hetekben jelentősen estek a problémás eurózónatagok államkötvényhozamai, és négyhónapos csúcsra erősödött az euró.

Az elmúlt hetek eseményei azt jelzik, hogy az európai gazdasági és monetáris unió tovább mélyül, és jó irányban halad az adósságunió, illetve a költségvetési unió felé. Ugyanakkor egyre többen kérdezik, hogy ki hatalmazta fel az európai politikai elitet ezekre a lépésekre. Mi biztosítja az új intézmények és mechanizmusok demokratikus legitimációját és elszámoltathatóságát? Egészen konkrétan: a német választópolgároknak milyen beleszólásuk van abba, hogy a tőlük kapott pénzt hogyan használják fel a görögök vagy a magyarok? A magyar választópolgár hogyan tudná közvetlenebbül befolyásolni, hogy ki legyen az egyre jelentősebb hatáskörökkel rendelkező Európai Bizottság elnöke? Az angol választópolgár hogyan tudhatja meg, hogy milyen számítások alapján fogadták el a bankok minimális tőkéjére vonatkozó uniós szabályokat?

A gazdasági és a monetáris unió nem erősíthető tovább, költségvetési unió pedig nem hozható létre anélkül, hogy közvetlenebb kapcsolat alakuljon ki az uniós állampolgárok és az uniós intézmények között, hogy valamiféle politikai unió jöjjön létre.

Az EU az elmúlt évtizedekben határozott lépésekkel megkezdte a sokak által „demokratikus deficitnek” hívott probléma felszámolását. Az uniós jogszabályok túlnyomó többségét a közvetlenül választott Európai Parlament részvételével hozzák, és ugyanez az intézmény hagyja jóvá és hívhatja vissza az Európai Bizottságot. Egymillió uniós állampolgár arra kérheti az Európai Bizottságot, hogy terjesszen elő jogszabályjavaslatot. Valamennyi jelentősebb bizottsági kezdeményezést online hozzáférhető hatástanulmány kísér. Az uniós transzparenciaszabályok pedig különösen széleskörű hozzáférést biztosítanak bármelyik uniós állampolgár számára az uniós intézmények birtokában lévő információkhoz.

Ez azonban nem elég. Ezt az európai politikai elit is felismerte, amikor Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke – az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és az Eurócsoport elnökével szoros együttműködésben – idén júniusban jelentést készített a „valódi gazdasági és monetáris unióról”, és ennek egyik alappilléreként a demokratikus legitimáció és az elszámoltathatóság erősítését nevezte meg. Az Európai Tanács arra kérte Van Rompuyt, hogy a jelentés alapján készítsen részletes ütemtervet, amit az állam- és kormányfők (ideértve a magyar miniszterelnököt) majd a decemberi Európai Tanácson vitatnak meg.

Az érdemi vita azonban már elkezdődött. José Manuel Durão Barroso európai bizottsági elnök múlt szerdai beszédében egyenesen a "nemzetállamok föderációjáról" beszélt. Szintén múlt héten nyújtotta be a Bizottság az európai pártok működésére és finanszírozására vonatkozó jogszabályjavaslatot, azzal a céllal, hogy az európai pártok hatékonyabban tudjanak közvetíteni az uniós intézmények és az európai választópolgárok között. Barroso egyébként azt is javasolta, hogy a 2014-es európai parlamenti választásokon minden európai párt állítson jelöltet az Európai Bizottság élére (még akkor is, ha a jelölés joga formálisan a tagállami kormányok kezében van).

A valódi gazdasági és monetáris unióhoz szükséges, nagyobb demokratikus legitimációval bíró politikai unió alapjait az elkövetkezendő hónapokban rakják le. Ennek következtében várhatóan erősödni fog a magyar állampolgárok és az uniós intézmények közötti kapcsolat is. Ennek a kapcsolatnak a szorosabbá válása ugyanakkor a magyar állampolgárok és a magyar intézmények közötti kapcsolat gyengülésével járhat. Ez nem az állampolgároknak fájna: ők továbbra is beleszólhatnak, sőt egyre jobban beleszólhatnak az őket érintő döntésekbe, csak ezek a döntések már jóval kevésbé a Kossuth téren születnek majd meg.

Az ősz nagy kérdése, hogy a magyar politikai elit hogyan viszonyul majd az uniót demokratikusabbá tevő, de a saját hatalmát csökkentő döntésekhez.